SuSe, SLES linux rendszergazda szolgáltatás

Linux rendszergazda szolgáltatás, Miskolc, Gödöllő, Veresegyház, Budapest, de távmunkában az ország egyéb pontjain is.


IT Max - Suse Linux rendszergazda szolgáltatás

itmax.hu linux rendszergazda szolgáltatás. Cégünk több éves tapasztalattal vállalja kis- és közepes vállakozási IT rendszereinek az üzemeltetését. Főként Linux alapú rendszerek, Linux szerverek üzemeltetését, a rajtuk futó alkalmazás biztosítását.

Mi a SuSe, a Suse, SLES linux története

A SuSE linux neve a német fejlesztői forrása utána, a német "Software und System-Entwicklung" kifejezés után kapta az elnevezését. Ezért van, hogy eleinte S.u.S.E. volt az operációs rendszer neve, majd SuSE névre egyszerűsítették, a 2003-as Novell általi megvásárlás óta SUSE a hivatalos formája.
Mint már említettük, tehát a Novell 2003-ben megvásárolta a SuSE-t, a nevet és minden jogot, innentől a fejlesztés ennek a csoportnak a kezében van. Így származtatták külön az OpenSUSE megoldást, mint nyílt forráskódú rendszer és az Enterprise megoldásaikat.
Visszatérve a SuSE az egyik legrégebbi üzleti célra, alkalmazásra is fejlesztett linux alapú operációs rendszer. Szinte a kezdetektől a könnyű kezelhetőség és a központi adminisztrációs megoldások támogatása szerint fejlesztették, ennek egyik ismert terméke a YaST konfigurációs alkalmazás. A fejlesztés Németországból indult, és nagyrészt európai központú is marad.

A SUSE Linux Enterprise Server története

A SUSE által készített Linux alapú operációs rendszer. Szerverekre (server, mainframe) fejlesztett változata a SuSE Linuxnak, kisebb szerverekre (workstation) is lehet telepíteni, de akár Desktop PC-ken is működő verzió. Általában 3-4 évente adnak ki hozzá fő verziót, amelyet a SLES 7-től kezdve számoznak. 2013-ban a SLES 11 volt az aktuális kiadás. Ezen kívül alverziókat adnak ki nagyjából 18 havonta. Ezeket "Service Packs", SP néven adják ki.
A SUSE Linux Enterprise termék egy kiemelten tesztelt változata a SuSE linuxoknak. Lényeges eleme ugyanis a felhasználásnak a stabilitás és a hosszú távú stabil használat igénye. Bizonyos helyzetekben komoly kockazatot jelenthet az operációs rendszer frissítés az alkalmazás többi szereplője részére.
Az első SUSE Enterprice Server változatot 2000 október 31-én adták ki IBM S/390 mainframe rendszerhez 2000 decemberében már élesben használták, majd 2001 áprilisára megjelent az első x86 kiadás is a SPARC, Itanium verziók mellett.
A SLES 7 rögtön az összes aktuális architektúra megjelent (IA32, Itanium, iSeries and pSeries, S/390 and zSeries 31-Bit, zSeries 64-Bit).
A SLES 9 bevezetésével, a legnagyobb hw gyártókra (IBM, HP, Sun Microsystems, Dell, SGI, Lenovo, and Fujitsu Siemens Computers) különös figyelmet fordítottak, ezzel a támogatottsággal elérték, hogy a gyártók alapból adnak a SuSE Enterprise Linux-hoz is a támogató csomagokat.

Mi a linux, milyen a SuSe Linux?

A SuSe linux rendszergazdai szolgáltatásunkról

Az ITmax a Neunet Bt-n keresztül több ügyfél részére is üzemeltet SuSe linuxot, annak több változatát. Van a hivatalos, szerverekre készített SLES (Suse Linux Enterprice Server) változat, ennek SLES 9, SLES 10, SLES 11 változatait is. Főként Desktop linux használatban vannak OpenSuse gépeink.

SuSe üzemeltetéssel kapcsolatos megoldások

HP LASERJET PRO M1217 nfw MFP

SuSE Linux 11 HP LASERJET PRO M1217 nfw MFP

A címben jelzett nyomtató SLES 11 SP3 linuxon nem támogatott. A feladat az volt, hogy megállapítsunk, hogy működésre lehet-e a nyomtatót bírni.
A SUSE 11 SP3 operációs rendszer verziójában található hplip csomag sajnos valóban nem működött, így más módot kellett találni a nyomtató felélesztésére. Sikerült egy korábbi hplip csomag lefordításával a nyomtatót működésre bírni.

S.u.S.E. Linux (Slackware alapú)
SuSE Linux Slackware alapkon

1994. március 29. - 1995. november

S.u.S.E. Linux (Jurix alapú)
SuSE Linux Jurix alapkon

SuSE 4.2 - 5.3

1996. május - 1998. szeptember 10.

SuSE Linux
SuSE Linux alapkon

SuSE 6.0 - 8.2

1998. december 12. - 2003. április 7.

SUSE Linux
SuSE Linux alapkon

SuSE 9.0 - 10.1

2003. október 25. - 2006. május 11.

openSUSE Linux
openSuSE Linux alapkon

openSuSE 10.2 - 13.1

2006. december 7. -

SUSE Linux Enterprise Server
SuSE Linux Enterprise Server

SUSE Linux Enterprise Server

2000. október 31.

SUSE Linux Enterprise Server 7
SuSE Linux Enterprise Server

SUSE Linux Enterprise Server

2001. október 13.

SUSE Linux Enterprise Server 8
SuSE Linux Enterprise Server

SUSE Linux Enterprise Server 8

2002. október

SUSE Linux Enterprise Server 9
SuSE Linux Enterprise Server

SUSE Linux Enterprise Server 9

2004. augusztus 3.

SUSE Linux Enterprise Server 10
SuSE Linux Enterprise Server

SUSE Linux Enterprise Server 10

2006. június 17.

SUSE Linux Enterprise Server 11
SuSE Linux Enterprise Server

SUSE Linux Enterprise Server 11

2009. március 24.

SUSE Linux Enterprise Server 12
SuSE Linux Enterprise Server 12

SUSE Linux Enterprise Server 12

2014. október 28.

Egyéb linux rendszergazdai szolgáltatásaink, linux rendszergazda referencia

Linux rendszergazdai tevékenységek

Vállalkozásunk olyan 10-15 éves magas rendelkezésre állású, nagy IT rendszer kiszolgálását (nem ritkán 7x24 órás) végző linux rendszerek üzemeltetésében szerezték linux rendszergazdai tapasztatukat, amely biztosíték lehet az Ön számára is, hogy az IT rendszere, megbízhatóan üzemel, a szolgáltatásai elérhetőek.
Meghibásodás esetén a hibák a lehető legrövidebb idő alatt kerülnek javításra. A proaktív beavatkozásokkal minimálisra csökkenthető a leállás.

Suse linux rendszergazda referencia

Jelenleg is több Suse (főként SLES 11 szerver) üzemeltetést végzünk ügyfeleinknél, de OpenSuse desktop kiszolgáló gépeket is felügyelünk. A SUSE linux rendszergazda tevékenységünkben a feladatunk a linux szerverek magas rendelkezésre állásának biztosítása és a linux, illetve a rendszer elemeinek a mentésének felügyelete. Folyamatos monitorozással tudjuk biztosítani a rendszerek működését.